2017. szeptember 20., szerda

Bonbonos dobozból képkeret

Gyerekeimnek nemrég volt a születésnapjuk és ilyenkor, mint –gondolom- minden Édesanyára rátör a nosztalgikus hangulat.
Most sem volt ez másképp és újra felerősödött az érzés bennem, hogy szeretnék egy amolyan emlék képkeretet, amire ha ránézek mindig átéljük a születésük pillanatát.

Természetesen egyszerűbb lett volna, ha elmegyek egy üzletbe és gyorsan vásárolok egy-két ilyen képkeretet, hiszen lehet kapni nem egy helyen, de még mindig nem szeretek olyanra költeni, többe ezer forintot, amit én is el tudok készíteni, ráadásul ilyen pofon egyszerű megoldással és szinte fillérekből.

Amúgy is már régóta vártak bonbonos dobozok, amiket eltettem, hogy majd egyszer jók lesznek valamire, így egyértelmű volt, hogy ezek lesznek a képkeretek alapjai és mivel egyéb kellékek pedig mindig vannak itthon, így gyorsan neki is láttam a készítésüknek.


Felmerült, hogy a keret oldalára ráragasztom a kórházi karszalagjukat, az első zoknikat, cipőcskéket, de ezek majd egy későbbi terv megvalósításához kellenek, így letettem róla.
Nagyon jó ránézni ezekre a képkeretekre és tényleg az ember kicsit újra átéli ilyenkor azokat a bizonyos pillanatokat.

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!







Kellékek:
Bonbonos doboz
Csomagolópapír
Kartonpapír
Színes toll
Ragasztópisztoly
Fénykép
Olló
Fehér papír
Sniccer

Első lépésként levágtam a dobozom tetejét egy sniccerrel.Ezt a művelet úgy végezzétek el, hogy a doboz teteje se sérüljön, hiszen erre is szükségünk lesz!
Következő lépésként levágtam a csomagolópapírból egy darabot és mint ha ajándékot csomagolnék becsomagoltam vele a dobozt.Óvatosan dolgozzatok, ne lapítsátok ki a dobozt oldalsó peremét, mert most még elég könnyen tud sérülni!
Aztán a doboz tetejét vettem elő és a tetejétől lemértem 1o centimétert, majd egy vonalzó mellett a sniccert óvatosan végighúztam a vonalon, épp csak annyira, hogy karcolást ejtsen a penge a dobozon.A karcolás mentén behajtottam a doboztetőt.
Majd a ezt is bevontam csomagolópapírral, hiszen ez lesz a képkeretünk támasztéka.
A doboz tetejét felragasztotta a képkeret hátuljára, úgy, hogy a 10 cm-es rész essen felülre.Csak ezt a 10 cm-es részt ragasztottam, hiszen a másik részt, majd ki kell hajtani, hogy megtámassza a keretet.
Lemértem a képkeret belső peremének magasságát és ennek megfelelően leszabtam kartonpapírból kettő darab hosszú csíkot, amiket a képkeret belső méreteinek megfelelően felvágtam.
A kartonpapírból leszabott csíkokat szintén bevontam csomagolópapírral, majd beragasztottam azokat a képkeret belsejére ragasztópisztollyal.A csíkok felső részére tegyétek a ragasztót és így ragasszátok be, mert ezek fogják majd megtartani a képkeretet, viszont, ha alul ragasztjátok le, nem fogjátok tudni alá becsúsztatni azt.
Az előbb lemért méreteknek megfelelően fehér papírból kivágtam a keret hátlapját, amit szintén ragasztópisztollyal ragasztottam be.Ennek a lépésnek leginkább csak esztétikai funkciója van, hiszen nem mutatott túl szépen a csomagolópapír.
A betűket és a szívecskéket kartonpapírból vágtam ki.
Először megszerkesztettem a szöveget word használatával majd a monitort lefordítva, átrajzoltam fehér papírra.
Kivágtam a fehér papírból, majd átrajzoltam a kartonpapírra azokat és ebből is kivágtam.
Színes zselé tollal írtam fel rá a születési dátumokat, születési súlyt illetve centimétert.
Majd ezeket ragasztópisztollyal ragasztottam fel a keretre.
A fényképek egy kicsit nagyobbak voltak a kelleténél, így a fehér hátlap méreteit használva ezekből is vágnom kellett le.
A vágás után egyszerűen csak behelyeztem azokat a helyükre, nem volt szükség ragasztásra, stabilan a helyükön maradnak.

Én imádom ezeket a fantasztikus kereteket, remélem nektek is tetszeni fog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...