2017. október 25., szerda

Vattakorongokból rózsa

Egy nagyobb projektbe vágtam a fejszémet, amihez rengeteg rózsára van szükségem.

Nyilván a cél az volt, hogy ezeket ne boltba kelljen megvennem, viszont mivel nagyon nagy mennyiségről van szó, gyorsan és haladósan lehessen készíteni.
Erre persze létezik több megoldás is, viszont nem szerettem volna papírból készíteni.



Eszembe jutott egy rég látott technika, amiben vattakorongból készült a rózsa, hát gyorsan ki is próbáltam és szerintem ezentúl csak ilyen rózsákat fogok gyártani, hiszen az összes általam ismert technikánál gyorsabban lehet így elkészíteni azokat.

Tudom, hogy sokan közületek is nagyon szeretnek rózsákat készíteni, így mindenképp meg szerettem volna nektek is mutatni ezt a technikát.

Remélem, akik eddig készen vásárolták ezeket a szépségeket most azok is meggondolják magukat és ezentúl maguknak fogják készíteni.

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!





Kellékek:
Vattakorongok
Ragasztópisztoly

Az első vattakorongot tekerjétek fel, majd ragasszátok le ragasztópisztollyal.
Ez az első szirom fogja képezni a virágunk közepét.

A következő korong egyik szélét ragasszuk le, majd tekerjük az első szirom köré és szintén ragasszuk le a másik oldalát is.
A következő szirmokkal ugyanez a teendő.
Ahogy ragasztgatjuk egymás után a szirmokat úgy fog egyre szebben kialakulni a rózsa forma.
Amikor elértük a nekünk tetsző nagyságú és formájú rózsát, ragasszuk fel az utolsó szirmot is.
Én viszonylag nagyobb rózsákat készítettem, hiszen most ilyenekre volt szükségem, de különböző méretű rózsákat tudtok így készíteni, amiknek gyönyörű formája lesz.
A kész rózsákat nagyon sokféleképp felhasználhatjátok aztán.
Például fantasztikusan mutat egy hungarocell gömbre felragasztgatva, de felhasználhatjuk mint dekorációs kellék is, hiszen mindenen jól mutat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...