2018. január 24., szerda

Dobozokból és egyéb újrahasznosított anyagokból készült különleges asztalka

Bár nem most volt, de talán még emlékeztek rá, hogy anno készítettem már egy hasonló állólámpát, amit azóta is nagyon szeretek és az egyik kedvenc darabom.

Talán arra is emlékeztek, hogy a dohányzóasztalunk, mivel eredeti funkciójában nem működött, felkerült a falra és egy világítós faldekoráció született helyette.

Na most az a helyzet, hogy dohányzóasztalunk azóta sem volt, mert bár rég megszületett a fejembe a most elkészült asztalkám, valahogy feledésbe merült, illetve időt sem tudtam szakítani rá.

Legyél Te is környezettudatos és gyűjtsd szelektíven a hulladékot!


Most viszont örömmel mutathatom meg nektek végre az elkészült asztalkámat, amit tényleg csupa-csupa újrahasznosított anyag felhasználásával készítettem el.
Ha mindent összeszámolok, akkor is ötezer forint alatt van a felhasznált anyagok költsége és ebben a festék, strassz szalag illetve a csőhéjak, ragasztórudak vannak csak benne, hiszen ezeken kívül semmi másra nincs szükségünk, mégis egy igazán különleges darab lett a végeredmény.

Ráadásul egy kis rafinériával még hangulatvilágításként is funkcionál.

A képek talán nem is adják vissza, de ránézésre meg sem mondható, hogy miből készült, hiszen "élőben" egy az egyben olyan mintha bőr borítaná.

Én egyszerűen imádom és az biztos, hogy ez a szépség nem fog felkerülni a falra.

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!




Kellékek:
Papír vagy konzerves dobozok
Csőhéj
Ragasztópisztoly
Alapozó spray
Festék spray
Sniccer
Kartonpapír
Faragasztó (esetleg csíriz)
Fonal
Filctoll
Strassz szalag
Micro led fényfűzér (opcionális)

A törzs elkészítéséhez a képeket a lámpás bejegyzésemből hoztam át.
A különbség mindössze annyi, hogy az asztalunk elkészítéséhez elég lesz 2-2,5 darab doboz is, de ez természetes fajtától függ.
Érdemes mérni előtte.


A dobozokat azért, hogy az asztalom stabil lábakon álljon kavicsokkal töltöttem meg.
Tökéletes nehezékként funkcionálnak, így nem kellett betonnal kiöntenem azokat.
A dobozokat ragasztópisztollyal ragasztottam egymáshoz.
Az alsó doboz tetejét körberagasztóztam, majd ráhelyeztem a következőt.
Az asztalkámnál annyi volt a különbség, hogy a harmadik dobozt félbevágtam, így lett tökéletes a mérete.

Ahogy a lámpámnál, az asztalkámnál is csőhéjakat használtam a törzshöz.
Ezeket ragasztópisztollyal rögzítettem a dobozokhoz elcsavarva.
Egyenesen ragasztva is jól mutat egyébként, de nekem ezzel a kis -szó szerinti- csavarral, sokkal jobban tetszik.

A törzset először vas alapozó spray használatával fújtam le, így a csőhéj nem fogja magába szívni a festéket.
Hagytam az alapozót megszáradni.

-a lámpánál a férj feladata volt a festés és a fotózás is :D -
Az alapozó száradása után festék spray használatával fújtam le az elkészült asztallábat.
A festést körülbelül 20 cm távolságról végeztem és három vékony rétegben vittem fel a festéket.
Nem érdemes ezt a folyamatot elsietni, hiszen ha gyorsan akarunk végezni és nem vékony rétegeket használunk, akkor a festék könnyen megfolyhat és csúnya lesz a végeredmény.
Az általam használt spray rendkívül gyorsan szárad, pár perc után átfesthető, így nem érdemes ezt a fázist elsietni.

Hagytam az utolsó festékréteget is megszáradni, majd a strassz szalagból levágtam egy-egy sort és ezeket ragasztópisztollyal a csőhéjak közé ragasztottam.
Filctollra egy darab kötöző zsineget kötöttem és a kartonpapíron kijelöltem egy pontot, majd kimértem nagyjából, hogy mekkora asztallapot szeretnék.
Az asztallap méretének a felét vettem, amikor kimértem, hogy mekkorára kell engedjem a kötöző zsineget.
Ezen a ponton leszorítottam a kartonpapírra felrajzolt ponthoz és a filctollat egyenesen tartva megrajzoltam a kört.
Sniccerrel kivágtam az asztallapot.
Ahhoz, hogy erős és stabil legyen az asztalom összesen három kört vágtam ki.
A másodikhoz és harmadikhoz az első kört használtam sablonként.
Az asztallapokat faragasztóval ragasztottam egymáshoz és fújtam le fekete festék spray használatával.
A faragasztó helyett csírizt is használhattok, ehhez receptet itt a blogon is találhattok (például itt).

Egy darab csőhéjat akril festék és ecset használatával festettem le, majd egy sor strassz szalagot körberagasztottam rajta.
Ennek csak az elejét és a végét rögzítettem.






Az asztallap köré szinté ragasztópisztoly használatával ragasztottam fel, majd a felesleges darabot sniccer használatával vágtam le.
Utolsó lépésként pedig a lábat rögzítettem az asztallaphoz, amit felfordítottam és a közepére jó sok ragasztópisztolyt nyomtam, majd rányomtam az asztallábat és megvártam, hogy a ragasztó megszáradjon.
Az asztalka lábát és szélét -tehát a csőhéjból készült részeket- lakk spray használatával lefújtam és az asztallapot pedig két réteg faragasztóval átkentem, hogy tisztítható is legyen az új bútor.
A csőhéj és a kartonpapír találkozásába ragasztópisztollyal micro led fényfűzért ragasztottam körbe, aminek köszönhetően nagyon hangulatos fényt ad.
Az elemtartó részt szintén ragasztópisztollyal rögzítettem az asztallap alján.













Különösen imádom benne, amikor fel van kapcsolva a fényfüzér és csillognak-villognak rajta a strasszok.






























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...